Nyirády doktor őszinte interjút adott, és elmondta, hogyan lehet egyszer és mindenkorra megoldani az erekciós problémákat anélkül, hogy megölné magát a viagrával.

A barátom sok pénzt pazarolt el a gyógyszertári mítoszok miatt. Ezért nekem olyan dolgokról kell beszélnem, amelyekről általában nem szoktak nyilvánosan beszélni.

Itt az ideje, hogy felhozzunk egy kényes témát. Minden nap több száz levelet kapok, amelyekben a következő kérdéssel fordulnak hozzám: "hogyan lehet visszakapni a kőkemény erekciót?". De még több azoknak a férfiaknak a száma, akik félnek erről kérdezni, mert szégyellik a dolgot. De a közelmúltban a barátom rengeteg pénzt pazarolt el a gyógyszerészeti mítoszok miatt és az agyonreklámozott tablettákra. Ezért úgy döntöttem, elmondom, hogyan lehet gyorsan és biztonságosan helyreállítani a merevedési funkciót, még akkor is, ha az ember már 55 éves elmúlt. Felesleges kemikáliák, műtét és orvos nélkül.

Dr. Nyirády: urológus, andrológus, a Semmelweis Egyetem urológiai klinikájának igazgatója.

Csak nézzenek rám: 59 éves koromban minden nap szexelek, és reggelenként erős erekcióval ébredek. Ismerős az érzés? Gondoljanak csak bele: merevedési zavar a 30 év feletti férfiak 62% -ánál jelentkezik. És minél idősebbek leszünk, annál nagyobb az esélye annak, hogy IMPOTENTSSÉ váljunk. De ez nem egy halálos ítélet, ha készek vagyunk cselekedni.

De nem is ez az, ami igazán megdöbbent. De az a tény, hogy a Viagra, a Sildenafil, a Cialis, a Tadafail és egyéb "potencianövelő" szereket még mindig árulnak a gyógyszertárainkban, az annál inkább. Ezek ironikus módon csak súlyosbítják az erekciós zavarokat, tönkreteszik a mellékveséket és szó szerint felfalják a szív artériáját.

A barátom szíve majdnem leállt a viagra túladagolása miatt. Szörnyű, hogy segíthettem volna neki, de még csak nem is tudtam a problémáról. Úgyhogy most elmondom mindenkinek, HOGYAN LEHET EGYSZER ÉS MINDENKORRA MEGSZABADULNI AZ IMPOTENCIÁTÓL felesleges káros anyagok nélkül. Garantálom, hogy elfelejti a hálószobai problémkat egfeljebb 4 hét alatt.

P.S. Megtiltották a cikk publikálását. A gyógyszergyárak először fenyegetőzni kezdtek, majd megpróbáltak lefizetni. De az igazság értékesebb számomra a pénznél.

«A kőkemény erekció bármilyen korban lehetséges»

Mindenki ismeri a showbusiness nagy neveit, akik idős korban is fiatal szeretőket tartanak. Ők nem csak órákon keresztül szexelnek minden káros kémiai anyag bevétele nélkül, de akár 70 éves korukban is képesek gyermeket nemzeni.

Hogy hogyan csinálják ezt? A kérdésre nagyon is jól tudom a pontos választ, ugyanis SZEMÉLYESEN én ajánlottam nekik a "Potencialex". készítményt.

A 90 -es években csak nagyon sok pénzért lehetett megvásárolni. De ma már az ár nem több, mint egy reggeli egy útszéli kávézóban. És 10, de akár 50%-os kedvezménnyel is hozzájuthat az ember. De nem beszélnek róla, mert „megtiltották”. A gyógyszertárak számára előnyösebb, ha ugyanazt a 8 órán át ható viagrát árulják, mint természetes táplálékkiegészítőt kínálni, amely mindössze 4 hét alatt képes helyreállítani a potenciát.

Így néz ki a Potencialex eredeti csomagolása. Higgyék el, a gyógyszertárakban nem fogják megtalálni.

A szerkesztő megjegyzése:
A Potencialex 50% -BAN természetes és ártalmatlan. Szív- és érrendszeri problémák esetén is szedhető, de akár alkohollal is kombinálható.

Nekem elhihetik, a Potencialexet a showbusiness minden sztárja szedi. Ez nem csak a legjobb, de az egyetlen olyan szer, amely tényleg kőkemény merevedést tud biztosítani, csak ajánlani tudom. Az orvosoknak megtiltották hogy beszéljenek róla, de én megtartottam azokat a fényképeket, amelyek LELEPLEZIK A GYÓGYSZERTÁRLÁNCOK ÁTVERÉSÉT.

Hajdú Pétert mindenki ismeri. Ő is a "Potencialexet" szedi

És a múlt hónapban az egyes csatornán ki kellett volna jöjjön egy adás a híres urológussal, Sebastyén Balázzsal, ahol a Potencialexről beszélt volna. Nem hagyott semmi esélyt a viagrának, a sildenafilnek és más hasonló szereknek. De valamiért nem adták le az adást, majd az urológust egy új Lexusban látták pár nap múlva. Véletlen egybeesés? Aligha.

De lementettem a fotót a felvételről, és idézném őt, mint igazán hozzáértő szakértőt:

Sebestyén Balázs: «A Potencialex az egyetlen biztonságos szer az erőteljes potencia elérésére, bármilyen életkorról is legyen szó»

Mint láthatják, minden orvos tud erről a készítményről. Szégyellem magam, hogy több évig hallgattam róla. De most szeretnék helyesen cselekedni, úgyhogy mentsék le ezt a publikációt, amíg nem törlik, és vásárolják meg a "Potencialexet"

Hogyan működik "Potencialex"

TRIBULUS TERRESTRIS, PERUI MACA KIVONAT, L-ARGININ és L-CITRULLIN tartalmaz. Ez egy 100% -BAN természetes termék, amely visszaállítja a merevedési funkciót egy 20 éves férfi szintjére, még akkor is, ha már túl van az 55. életévén.

A Potencialex egy biológiai aktivátor. Ez azt jelenti, hogy csak természetes összetevőket tartalmaz, amelyek azonnal a véráramlást a corpus cavernosumba irányítják (megjelenik az erekció, - a szerkesztő megjegyzése), és elősegítik a tesztoszteron természetes szintézisét. Vagyis miután bevette, nem csak azonnali hatást fejt ki a kő kemény merevedést ajándékoz több órán keresztül, hanem 3-4 hét alatt teljesen visszaállítja a merevedési funkciót, és úgy fog működni a szerszáma, mint egy 20 éves férfié.

Érdekes tény:
A Potencialex egyedülálló tulajdonsága, hogy minél idősebb az ember, annál jobb a hatása.
Szerkesztői tanács:
Hogy az erekció helyreállítása mindössze egy hét alatt megtörténjen, a Potencialex szedését éhgyomorra javasolják.

A Potencialex tulajdonságai:

  • Fokozott erekció azonnali izgalommal a bevétel után.
  • Fokozott nemi vágy.
  • A tesztoszteron szekréció helyreállítása.
  • A sperma aktivitásának növekedése (ha nem szeretne 55 év felett gyermeket, használjon fogamzásgátlót).

Ez az egyetlen olyan szer, amely káros kémiai anyagok nélkül normalizálja a tesztoszteron termelést, amit a "Clinic" orvosi központ tanulmánya is megerősített. Ebben a vizsgálatban 3700 55 és 73 éves kor közötti férfi vett részt. A válaszadók 98%-a pedig megerősítette, hogy a készítmény teljesen megoldotta az intim problémáikat.

A Potencialex bevétele után a szervezet az erekciót 4 szakaszban állítja helyre:

  • 7 perccel a bevétel után tartós erekció jelenik meg még teljes impotens férfiaknál is (amit a Német Urológiai Egyetem független tanulmánya is megerősített).
  • 15 perc használat után a medencefenék izmai, amelyek felelősek a szex időtartamáért, megfeszülnek.
  • 60-70 perc elteltével a pénisz érzékenysége nő (visszatér a normális szintre, mint egy fiatal szervezet esetében), ami erőteljes orgazmust biztosít.
  • 5 óra elteltével a szex iránti vágy (a szexuális vágyra adott válasz) némileg csökken, de a következő 36 órában továbbra is magas szinten marad.

PS 8-28 napos folyamatos használat során jelentkezik a reggeli erekció is, ami a tesztoszteronszint helyreállását jelzi.

Dr. Nyirády:
Azonnal válaszolnék egy másik fontos kérdésre is: igen, a "Potencialex" kúraszerű használata után az egészséges vérkeringésnek köszönhetően megnő a közösülés időtartama is. A hatása egy élethosszig tart, de a kúra megismétlésekor nem adódik össze a hatás!

A TERÁPIÁS KÚRA ANONIM KISZÁMÍTÁSA

Spóroljon meg egy csomó pénzt: nincs szüksége fizetős konzultációra. Használj az online kérdőívet, hogy kiszámolja az Ön számára szükséges optimális adagot.

Hány éves?

Mit szeretne elérni első sorban?

Mikor szexelt utoljára?

Milyennek ítéli a fizikai aktivitását egy 10-es skálán:

1. lépés az 5-ből

Eredménye:

Bizonyított, hogy a Potencialex szedésének megkezdéséhez a legjobb időszak . Ebben az időszakban az anyagcserében bekövetkező természetes változások miatt a hatékonyság 42% -kal magasabb.

1. "A készítménnyel történő kezelés hatékonysága a szokásos metodika alapján számítva (az 100 kezelés alatt álló betegek számából a felépült betegek száma): 98%.", A betegség megnyilvánulásainak hiánya a készítmény szedésének abbahagyása után (a hat hónapon belüli megfigyelések eredményei szerint) 99% volt.

3. A készítmény egy hetes használata után minden beteg észrevette a libidó és a potencia jelentős növekedését.

4. A készítmény hozzájárult a közösülés időtartamának meghosszabbításához az alanyok 95%-ában.

5. Nem észleltek nem kívánatos mellékhatásokat, beleértve az allergiás reakciókat is.

FIGYELEM! "Óvakodjon a hamisítványoktól!

A Potencialexet Magyarország területén megkaphatja 10%-os, de akár 50%-os kedvezménnyel is.

A nyeremény meghosszabbításra került , az utolsó napot is beleértve!

Találja meg a 50%-os dobozt!

Már csak 1-szer próbálkozhat!
Próbálja meg még egyszer!

Mindössze annyit kell tennie, hogy megadja a nevét és a telefonszámát.
Ne maradjon le! Fennmaradó idő: 10 : 00

Gratulálunk!

Most megkaphatja a terméket kedvezményesen, az ára mindössze  !

OK

Hozzáadva 12 órával ezelőtt | Szerkesztői megjegyzés: Fontos hír! Jelenleg a program Magyarországon és vidéken fut az utolsó napot is beleértve. Az akció végéig A Potencialex most akár 50%-os kedvezménnyel megkaphatja, ha részt vesz a hivatalos nyereményjátékban! Jelenleg az akciós csomagokból maradt termékek száma Magyarországon: db


Utolsó hozzászólások

Rákos Péter, 61 éves
Micsoda ostobaság???? A én városomban miért nincs akció??? Nálunk nem emberek élnek vagy mi!?!?! Miért csak a "kiválasztott" régiókban érvényes a program? És a többiek mihez kezdjenek????
Bakos Endre, 53 éves
Rákos, sajnos, a gyártó csak néhány régiót szponzorál, és csak ezen régiók lakói juthatnak hozzá a Potencialex hez kedvezményes áron. Amennyire én tudom akarják megemelni az árat. Legalábbis a gyógyszertárak, akik tervezik a Potencialex felvásárlását, ezt szeretnék elérni. De eddig semmi sem lett kiszállítva a gyógyszertárakba, és az adott helyzetben nem is lehet tudni, hogy mikor lesz elérhető a gyógyszertárakban. Úgyhogy most az egyetlen módja annak, hogy megkapd a készítményt kedvezményesen, az az, hogy megrendeled a nyeremény játékon keresztül. Ha a régióban vagy az adott városban nem aktív a program, akkor sajnos, kénytelen várni és akkor megvásárolni a Potencialexet, amikor majd megjelenik a gyógyszertárakban. Ellenőrizze még egyszer a honlapon , van-e a városában vagy a régiójában kedvezmény!
Kárászi András, 53 éves
Nem teljesen értem, akkor most hol lehet megrendelni?
Almási Pál, 50 éves
A nyereményjáték fentebb van, vegyetek részt benne és töltsétek ki az űrlapot, utána visszahívnak.
Harcsai Viktor, 65 éves
Köszönöm az információt! Most nagyon aktuális. Mert a viagráról sok érdekeset olvastam. A Viagra fő összetevője a szildenafil-citrát. Ez egy olyan vegyi anyag, amely az emberi szervezetbe jutva reakciókat vált ki és a nemi szervek vénái kitágulnak, ez viszont fokozott véráramláshoz vezet. Vagyis a Viagra nem befolyásolja a potenciát és nem növeli a libidót, de számos más dolog tulajdonsága miatt károsodhat az egészség: a máj terhelésétől az ellenőrizetlen artériás hipertóniáig (fokozott vérnyomás és a szívre gyakorolt stressz). Szóval sürgősen kerestem valamit, ami jó lehet helyette, és úgy tűnik, megtaláltam. Csak a Potencialex összetétele olyan, hogy nem befolyásolja hátrányosan a szervezetet!
Alapi Mihály, 55 éves
Én is szedtem ezt a készítményt. Tényleg működik a cucc. Itt rendeltem ezzel az akcióval, NAGYON JÓ ÁRON! 6 nap után meg is érkezett. Az elején kíváncsiságból rendeltem meg, nem igazán hittem el, hogy lehetséges az erekció fokozása, és ami a legfontosabb, a nemi aktus meghosszabbítása. Munka után jött meg a csomag, elolvastam az utasításokat, azt írják, hogy lehet alkohollal kombinálni. Ő bort ivott, én egy kis konyakot, az aktus majd 2 óráig tartott, meg akartunk nézni egy filmet, hogy regenerálódjunk, de nem kellett végignézni, már az első reklámnál megint egymásnak estünk.
Kárászi András, 54 éves
Nekem is gratulálhattok, én is a nagy hatalom birtokába kerültem ennek a szernek a segítségével! Egyszerre 4 csomagot is vettem :))) Végül is annyi családi ünnep áll előttem, és elfáradtam már a feleségemmel való veszekedésektől, inkább mással ütném el az ünnepek alatti időt. Egyébként amikor először csak kipróbálni rendeltem, akciósan kaptam meg a nyereményjátékon keresztül.
Máthé Anita, 33 éves
A férjem 42 éves, én 33. 8 éve vagyunk együtt, az évek során egyre kevesebb időt töltönk együtt, a veszekedések gyakorisága nőtt, az egyik után majdnem a válásig jutott el a dolog, három hónapig anyámnál laktam. Szó szerint hat hónappal ezelőtt ismertem meg a Potencialexet a "Hogyan lehet megmenteni egy házasságot" fórumon. Gyakran és már jó ideje használjuk ezt a készítményt, mert nem terheli a szívet, ráadásul én még fiatal vagyok és gyermekeket is szeretnék.
Balázsi István, 49 éves
Hallottam erről a szerről a tévében. Sebestyén Balázs is ajánlotta. Nem értem, most akkor először át kell utalnom valahova a pénzt, vagy hogy kell fizetni?
Pécsi András, 53 éves
István, nem kell semennyit sem előre fizetni, pont ez a lényeg. Csak akkor kell kifizetnie, amikor személyesen átveszi a csomagot. És akár 50% -os kedvezményt is ki lehet fogni! És mellesleg a csomagoláson nem szerepel, hogy potencianövelő szer, minden névtelen és anonim.
Marosi Edina, 52 éves
Elég nehéz elhinni... de ha ennyi ember azt mondja, hogy működik, akkor biztosan működnie kell. Beszéltem a férjemmel, készen áll, hogy kipróbálja. Mennyire várom már ezt a szerelmes éjszakát, pont mint amikor 20 évesek voltunk!
Sárosi Lajos, 54 éves
Egyes emberek számára egy betegség szenvedést okoz, mások pedig szeretnének meggazdagodni rajta. A gyógyszertárak már rég megmutatták a valódi arcukat, ezeknek csak a pénzünk és az egészségünk kell!
A Potencialex megrendelése
Belehalt abba, hogy nem akart izzadni: 23 évesen hunyt el a gyönyörű fitneszmodell